2012. március 19., hétfő

5. fejezet

Hétfő reggel a lányok bementek az iskolába, hisz aznap vizsgákat írtak. Az első vizsga a fizika volt. Nem kellett sokat tudni, de amit kellet azt nagyon jól. A második vizsga a matematika volt. Ez a vizsga volt a legnehezebb.
Ezután az ebéd következett. Az utána következő óra szabad volt. Maflyék tanultak a kémia dolgozatra. Ezután megcsinálták a kémia dolgozatot. Miután vége lett A napnak hazamentek, s aludtak.
Kedden iskola és munka után elmentek a fiúkkal vacsorázni. Miután megvacsoráztak hazamentek és a lányok csináltak egymásnak dzsuhikontyot és egy éjszakai arcpakolást.
Szerdán nem volt semmi különös az iskolában. A munkahelyükön sem. Nehéz nap volt megdolgoztatták a lányokat. Miután vége volt a műszaknak a lányokat kellemes hírrel fogadta a főnökük Fizetésemelést kaptak.
Ezután hazamentek és aludtak.
A csütörtök érdekes nap volt. Az iskolát ugyanis zárva találták. A munkahelyüket is zárva találták. Mindent zárva találtak. Hazamentek hát és csináltak egy lánybulit. Azután aludtak.
                                                     *Két nappal később*
Vasárnap elmentek a lányok a srácokkal egy mozimaratonra. Miután vége lett pedig mindenki hazament aludni.

2012. március 17., szombat

4. fejezet Part 2.

Szombat reggel az ébresztőóra csengésére ébredtek fel. Először Mafly kelt ki az ágyból és megtetette a papagájt, akit Love -nak neveztek el Jázminnal. Miután Jázmin is felkelt lemosták az éjszakai arcpakolást. Jázmin kiment megnézni mi a posta. És mit talált? egy rózsaszín levelet. Byrontól. Jázmin nem olvasta el, csak bevitte Maflynak. Mafly sem olvasta el, csak ezt mondta:
-Nem bírom hogy egy fiúnak tetszem, és rá sem bagózok. Megbeszélem vele ezt a dolgot.
-Rendben, tedd ezt Mafly- bátorította Jázmin
Később kerestek ruhát maguknak. Mafly egy olyan miniruhát választott magának (hozzá való cipővel) amin tavirózsák százai vannak. Jázmin egy piros toppot és egy piros miniszoknyát vett fel, ráadásul hozzá való cipővel. Így indultak el Bobhoz és Violetthez. Amikor oda értek Mafly kezdte el a bárbeszédet közte, barátnője és szülei között.
-Anyu, apu munkát kerestem,vállaltam egyetemi előkészítőre járok kérlek engedjetek elköltözni!- mondta Mafly
- Igen Mrs. és Mr. Nuka-Huma -erősítette meg Mafly engedélykérő mondatát Jázmin
-Lányok, mint már mondtam én elengedem jázmint.- adta meg az engedélyt Violett
-Apu kérlek te is engedj el!- kérlelte apját Mafly
-Kicsim-kezdte-jó lenne bár ha még maradnál, de bebizonyítottad hogy elég felelősségteljes vagy.- adta meg Mafly apja is az engedélyt.
-JEEEEEEEEEEEEEEE ELKÖLTÖZHETÜNK, ELKÖLTÖZHETÜNK!- ordibáltak a lányok
-Köszi Anyu, köszi Apu- kiabálta Mafly
-Köszönöm Mr. és Mrs. Nuka-Huma- kiabálta Jázmin
A lányok örvendezve mentek haza, s feküdtek le aludni.
Vasárnap Maflyék elmentek megcsináltatták a körmüket és a hajukat. Aztán találkoztak Byronnal.
Byron egy barátjával Joshal jött. És ezt mondta Maflynak:
-Mafly kérlek gyere el velem randizni!
-Hhhhh- sóhajtott Mafly- Rendben.
Byron örömében elkezdett táncolni az utca közepén. (HipHop -ot) Aztán Josh és Byron azt kérdezték a lányoktól hogy eljönnének-e velük moziba. A lányok IGENt mondtak. És elindultak a moziba. A film alatt Mafly és Byron között elcsattant az első csók. Jázmin és Josh között szintén. Miután vége lett a filmnek kézenfogva mentek haza.

4. fejezet Part 1.

Hétfő reggel Maflyék fáradtan keltek fel. Elkezdtek ruhát keresni maguknak. Az iskolai ruhája Maflynak egy fehér hajpántból, egy kék pánt nélküli pólóból, egy fehér sortból és egy kék lapos talpú cipőből állt. Jázmin felvett egy lila miniruhát és egy lila magassarkút. Az iskolában az első óra a biológia volt. Aztán jött a matematika és a fizika. Miután vége lett a sulinak elmentek a Whasabi -ba és megebédeltek sushival. Aztán bementek dolgozni. Csak ma kezdődött el az igazi munka. Maflyt Ms. Elsey mellé osztották be. Ms. Elsey elmagyarázta Maflynak hogy mit kell csinálnia. Jázmint Mrs. Averay mellé osztották be. És, most neki ugyanúgy, mint Maflynak Ms. Elsey, Mrs. Averay magyarázta el mi a teendő. Miután letelt a munkaidő, és megkapták a fizetésüket hazamentek és ettek egy szendvicset vacsorára. Aztán felvették a pizsamájukat amit nemrég varrtak és elment aludni.
Kedd reggel korán indultak el a suliba. Beértek, ott vettek a büfében reggelit, ugyanis otthon elfelejtettek megreggelizni. Az első óra fizika volt. Ahogy kijött Mafly és Jázmin odamentek a szekrényükhöz. Mafly talált a szekrénye rácsai közé dugva egy rózsaszín lapra írt levelet talált. Ez volt rá írva:
                                                    Kedves Mafly!
Már régóta figyellek, de te rám sem bagózol, oly szép vagy,                                                                             de még sincs barátod, nagyon tetszel                                                                                                          kérlek jelezz vissza találkoznál e velem valamikor!
                                                                                Szeretettel: Byron Elphee
-Jázmin-szólalt meg Mafly amint elolvasta a levelet-nézd!
-Ez a Byron nagyon beléd lehet zúgva.-szólalt meg kis vártatva- Hisz  milyen szép levelet írt neked!
-Na ja. Kíváncsi vagyok ki ez a Byron Elphee.- fejezte be a rövid beszélgetést Mafly.
Ezután még elmentek dolgozni. Ahogy lejárt a műszak szóltak a Doc. -nak hogy ezen a hétvégén nem tudnak elmenni az előkészítőbe, mert más dolguk van. Ezután hazamentek, aludtak.
Szerda reggel egy papagáj azt mondja: JÓ REGGELT!    JÓ REGGELT!
-Á- kiáltott fel Mafly amikor meglátta a papagájt.
-Á- kiáltott fel Jázmin is ahogy meglátta.
-Ez meg mi a franc?!- tört ki magából Mafly
-Ez egy papagáj!-fejezte be Mafly mondatát félig sírva Jázmin.
A papagáj elhallgatott és egy levelet vett a csőrébe. Mafly kivette a szájából a levelet. Ez állt benne:
                          Kedves, gyönyörű Mafly! Ez a tiéd! A fején van egy szív, mert én et érzem irántad!
        Szeretettel: Byron
Már megint Byron-szólalt meg sóhajtva Mafly
Bementek az iskolába, aztán dolgozni. Ezután elmentek egy étterembe és megvacsoráztak. Hazamentek, s elaludtak.
Csütörtökön ahogy bementek az iskolába és Mafly kinyitotta a szekrényét rózsaszín levelek hada zúdult rá.
Mind Byrontól jött. Mivel megbetegedett a fizikatanáruk ezért a órájuk lyukas órává változott. Miután végeztek a sulival bementek dolgozni. Ms. Alsey megbetegedett ezért neked kell helyettesíteni Mafly.
Ezzel mondattal köszöntötték Maflyt. Mafly ezt is tette. Miután lejárt a műszak hazamentek.
Pénteken az iskolában nem történt semmi különös. A lányok munkahelyén megint Mafly helyettesítette Ms.Elseyt. Aztán amikor hazamentek csináltak egymásnak dzsuhikonyot, és egy frissítő arcpakolást.


2012. március 15., csütörtök

3. fejezet

Szerdán, amikor felkeltek bementek az iskolába. Átlagos nap volt. Aztán bementek Jázminnal dolgozni. Itt kezdődött a móka. Ugyanis az első munkanap arról szólt hogy elmentek vásárolni. De sajnos nem csini rucikat hanem elegáns fehér öltözéket és fehér cipőt kellet vásárolni. Ugyanis ez volt a kötelező munkaruha. Az első butiknak a neve ahova bementek a következő volt:
HospitalDresses
Itt csupa kórházi öltözéket árultak, még műtőruhát is, de amilyet Maflyék kerestek olyat nem találtak.
Mentek hát tovább. És akkor betértek egy ilyen nevű butikba:
FashionHospital
Itt annyi elegáns, de kórházba való ruha volt hogy talán még Miley Cyrus szekrényében sincs annyi.
Nézelődtek, nézelődtek . Végül mind a ketten megtalálták azt a ruhát és cipőt amit kerestek. Ezután még azért bementek dolgozni. A munkahelyük nagyon szép helyen épült. Nagy, zöld rét. Kék falak, zöldeskék padló, és fehér bútorok. Az előszobában volt egy akvárium.
Az étkezőben volt egy bükkfából készült asztal, és hozzá való székek. A hűtő és a sütő fehér volt. A pultok szintén. Volt külön bárpult is. Az első nap eltelt. A második nap is elsuhant. Pénteken szabadnapot kaptak. Szombaton és vasárnap pedig iskolába jártak. Aztán vasárnap este 22 órától megnéztek egy mozit ami másnap hajnal 3 óráig tartott.

2. fejezet

Másnap reggel boldogan ébredtek és elmentek az állásbörzére. Nézelődtek és meg is találták a nekik való állást. Odamentek hát a börzéshez és a következőket kérdezték:
-Hány szabad hely van még?
-2
-Szeretnénk jelentkezni.
-Korotok?
-16
-Nem vagytok ti túl fiatalok ahhoz hogy orvos asszisztensként dolgozzatok?
-Higgye el én nem akarnék még de az apám azt akarja hogy dolgozzak.-mondja Mafly kínkeservesen
-És te?
-Én szeretnék segíteni a barátnőmnek-mondja Jázmin
-Hát jó. Holnap menjetek el a McMillian kórházba a felvételire.
-Rendben, köszönjük.-fejezi be a párbeszédet Jázmin
Elmentek Jázminékhoz aludni. Kedden elmentek a felvételire. Mafly ment be először.
Az orvos első kérdése az volt mért akar orvosasszisztens lenni. Erre Mafly ezt válaszolta:
-Szeretnék találni egy állást, egyrészt hogy legyen gyakorlatom az orvosi szakmában, másrészt azért hogy bebizonyítsam a szüleimnek hogy felelősségteljes vagyok.
-Hát ezek alapján felveszünk, de még azt is szeretném tudni hogy milyen munkaidőben tudnál dolgozni.
-Hát én 13 órától 21 óráig tudnék dolgozni minden nap.
-És a fizetési elképzelés?
-10 font 1 napra.
-Fel van véve!
Mafly örömteljesen ment ki és mondta barátnőjének hogy felvették és hogy menjen be.
A Doktorúr első szavai Jázminhoz ezek voltak:
Ismerem a barátnődet, Maflyt. Nagyon jó ember. Ha neked is megfelel hogy 13 órától 21 óráig dolgozol és a fizetésed naponta 10 font, akkor fel vagy véve!
-Akkor fel vagyok véve!-kiáltja végül örömteljesen Jázmin
- Jázmin kérlek hívd be a barátnődet!
-Rendben, behívom.
Jázmin kiment és szólt Maflynak hogy jöjjön be.
Ahogy Mafly és Jázmin is bement a Doki így szólt:
-Lányok ti mind a ketten nagyon jó munkaerőnek tűntök. És ezért arra gondoltam ha akartok el tudom nektek intézni hogy el tudjátok kezdeni az orvosi egyetem előkészítőjét, feltéve hogy ha Jázmin is orvos akar  lenni. Mafly, rólad tudom hogy orvos akarsz lenni. És te Jázmin?
-Én is.
-Akkor ha mind a ketten beleegyeztek most szombaton el is kezdhetitek. Én leszek a tanárotok. Az előkészítő reggel 10-től délután 5-ig tart. Ez nektek totál ingyenes ráadásul.
-Hát én szeretném.-mondta Mafly
-Én is-tette hozzá Jázmin.
Elköszöntek egymástól (a lányok a Dokitól) és a lányok elmentek Jázminékhoz. még sokat beszélgettek. Aztán, akármilyen furcsán is hangzik, varrtak maguknak egy pizsamát. (Hisz a kézügyességük nagyon jó) Aztán csináltak egymásnak egy úgynevezett dzsuhikontyot, avagy ahogyan sokan ismerik alvókontyot. és a dzsuhikonty névnek megfelelően, elmentek aludni.

1. fejezet

Egyszer volt egy család. A Nuka-Huma család. Született egy lányuk  Mafly. Ahogy nőtt megtanult beszélni,járni és bringázni. Amikor hat éves lett (május 10-én) elhatározták hogy beíratják az iskolába. Mindig jó jegyeket hozott haza, a szülei Violett és Bob büszkék is voltak lányukra. Amikor kijárta az általános iskolát elment az Apáczai Gimnáziumba. Itt kezdődött el az egész történet....
... Az első nap még nem ismert senkit. Amikor elkezdődött az első tanítási nap megismerte a tanárokat és egy pár diákot is. Rögtön szerzett egy barátnőt, a neve Jázmin. Az első óra a matematika volt. Mafly az első gondolatát el is mondta barátnőjének:
-Hé, Jázmin nem gondolod hogy ez a tanagyag nem nekünk való?
-Minek, te ezt már tanultad?
-Igen.
Akkor mond meg a tanárnak. Biztos örülni fog neki hogy ennyit tudsz. Valószínűleg meg fog kérni hogy segíts neki.
-Az jó. Na, most már figyeljünk oda!
-Oké.
Elment ez a nap is a következő nap olyan történt az Apáczaiban mint még soha. Az ebédlőben kajacsata tört ki. És ki indította hát természetesen Brandon Truck, az iskola bajkeverője csak azért vették fel mert az apja a polgármester. A kajacsatának különösen nem örült az igazgató Mrs. Rider és a takarítók Meg és Andris.
A szerda érdekes nap volt a tanárok fele elment kirándulni ezért a diákoknak sok lyukas órájuk volt. Mafly és Jázmin a következő párbeszédet folytatta:
-Jázmin nem gondolod hogy jó lenne összeköltözni? Tudnánk munkát vállalni a kórházban hisz mind ketten orvosok akarunk lenni!
-De, jó lenne. A szüleimnek van egy szabad telke amin lakhatnánk.
-Na ja. Csak attól félek hogy a szüleim nem engednek el. Tudod milyen szigorú az apám.
-De ha mind a ketten megkérnék a szüleid biztosan elengednének, csak ne aggódj Mafly!
-Na jó, aludjunk rá egyet aztán holnap elmegyünk a szüleimhez.
És elmentek Jázminékhoz aludni. Aludtak is egy nagyot.
Csütörtök reggel korán keltek és elkészültek. Elindultak Violetthez és Bobhoz. Amikor odaértek először Jázmin szólalt meg:
-Jó napot kívánok a nevem Jázmin McHart. Én a lányuk barátnője vagyok és azt terveztük Maflyval hogy összeköltözünk.
-Mafly, ez igaz?-kérdezte Violett
-Igen.-válaszolta Mafly
-Nos,én beleegyezek, és te Bob?-folytatta Violett
-Hhhh-sóhajtott Bob-Nem vagyok benne biztos hogy erre már érett vagy Mafly. Lehet hogy te úgy érzed de be kell bizonyítanod hogy elég érett vagy.-mondta végül Bob
-És hogy tegyem?-kérdezte Mafly
-Például vállalj munkát!-mondta az anyja Violett
-Hát jó, ezt fogom tenni. Holnap keresek egy állást.-zárta le végül a beszélgetést Mafly
Pénteken minden alkalmazott együtt utazott el egy kirándulásra, ezért a suli zárva volt. Mafly és Jázmin elmentek moziba. Szombaton és vasárnap aludtak, s tanultak.